OpenERP 6.1

Nem, még nem jelent meg az OpenERP 6.1-es verziója. Sőt nem is hoz jelentősebb változásokat, újabb funkciókat a szoftver életébe, de azért némi újdonsággal szolgálni fog, ezekből szeretnénk egy kis ízelítőt mutatni. Ráncfelvarráson esik át a webes kliens, határozottan még felhasználó barátabb, áttekinthetőbb, egységesebb felépítésű lett, és ami nem utolsó szempont: a sebessége is javult. Úgy tűnik sikerült az adatbázis szerver felé irányuló lekérdezések sebességét optimalizálni. A jelenlegi alfa állapotú OpenERP webkliensben az eddigi tesztek szerint már sikerült a felbukkanó kódhibákat is kijavítani, legalábbis az eddigi tesztjeink alatt nem kaptunk semmilyen hibaüzenetet.

Jelentősebb újításként a fejlesztők bevezettek egy új nézetet, amivel már ún. rácsos nézetben tudjuk szemlélni pl. az alkalmazottakat, vagy a telepítendő modulokat. Íme pl.:

További újdonság az alkalmazottak, termékek adatlapján megjelentethetők a fényképek, nem kell külön modult telepteni miattuk:

Elköszönhetünk az adatbázis létrehozásakor megjelenő konfiguráló varázslótól is, illetve egy átalakított változata köszön vissza. A mostani konfiguráció áttekinthetőbb, és gyorsabbá is teszi a telepítést, nem kell hosszú percekig nézni a képernyőt.

Ettől a verziótól kezdve a dashboard-okat még inkább személyre szabhatjuk.

További apró változásokat is végrehajtottak a készítők a programon, de ezek felsorolása meghaladja egy egyszerű cikk kereteit, illetve többségük esztétikai, továbbá kényelmi, felhasználóbarát központú módosítás. Határozott megjelenési dátum még nincs közzétéve, de a projekt idővonala alapján 2012 I. negyedévére ígérik az OpenERP 6.1 közzétételét.

Share/Save